Dr. Németh Tamás fül-orr-gégész szakorvos, főigazgató bemutatkozása

Zuzmó ugrott fel, és egy piros folt, hogyan gyógyul

Puskájuk a kézben, szemük egyenesen előretekint, piros-kék egyenruhájuk pompázó szép. Amikor kinyitották a dobozt, amelyben feküdtek, meghallották az első szót ebből a világból: "Ólomkatonák! Születésnapjára kapta az ólomkatonákat. Sorba állította őket az asztalon. Egyik katona szakasztott mása volt a társának, csak a huszonötödik különbözött valamennyire a többitől: fél lába volt, mert őt öntötték utolsónak, s két lábra már nem futotta az ólomból.

A bőrön egy vörös peremmel ellátott folt: mi az, hogyan kell kezelni - Chicken pox November

De fél lábán is éppen olyan szilárdan állott, mint társai a két lábukon. Hogyan gyógyul éppen ez az egy volt az, akinek a sorsa különösre fordult. Az asztalon, ahol az ólomkatonákat fölállították, sok más játék is volt, de valamennyi közt a legszembetűnőbb egy takaros kis papírmasé kastély. Apró ablakain egyenest a termeibe lehetett látni.

Előtte parányi fák szegélyeztek egy tükördarabkát, amely tavat akart ábrázolni. Viaszhattyúk úsztak a tavon, és visszatükröződtek benne. Minden takaros és csinos volt a kastélyban, de a legtakarosabb mégis a tárt kastélykapuban álló kis teremtés volt. Őt is csak papírból ragasztották, de szoknyáját a legfinomabb gyolcsból varrták, vállát keskeny kék pántlika födte - ez volt a ruhadereka - a mellén pedig egy nagy aranycsillám rózsa tündökölt, akkora, mint a kis hölgy arca.

A papírhölgyecske táncosnő volt; két karját kitárta, egyik lábát pedig olyan magasra nyújtotta, hogy az ólomkatona nem is látta, és azt gondolta, hogy féllábú, mint ő maga. Nekem csak egy skatulya a házam, abban is huszonötödmagammal szorongok, oda nem vihetem. Hanem azért mégiscsak meg kell ismerkednem vele! Este lett, a többi ólomkatona bevonult skatulya házába, nyugovóra tért a háznép is.

Most a játékok keltek életre, s végre maguk is játszhattak: hol az ollót meg rabló-pandúrt játszottak, bált rendeztek. Az ólomkatonák izgatottan dörömböltek skatulya házuk falán: ők is szerettek volna játszani, de nem tudták fölemelni a skatulya födelét.

A diótörő bukfenceket hányt, a palavessző csikorogva szaladgált a táblán: olyan lárma kerekedett, hogy a kanári fölébredt a kalitkájában, és énekbe kezdett, méghozzá versben.

Ketten voltak csak, akik nem mozdultak a helyükről: az ólomkatona meg a kis táncosnő, aki fél lába hegyén egyenesen állott, s két karját a magasba tárta éppúgy, mint addig; a katona is éppolyan rendíthetetlenül állt a fél lábán, s nem vette le a szemét a táncosnőről. De tizenkettőt vert az óra, és hopp!

Az ólomkatona úgy tett, mintha nem hallotta volna. Reggel, amikor a gyerekek fölkeltek, az ólomkatonát az ablakpárkányra állították.

Az ördögfiók műve volt-e, vagy a szélé: egyszer csak kivágódott az ablaktábla, s az ólomkatona hanyatt-homlok zuhant lefelé a harmadik emeletről. Rettenetes utazás volt. Fejjel zuhant az utcakőre, csákója meg a szuronya hegye két macskakő közé szorult, fél lába az égnek meredt.

A kisfiú rögtön leszaladt a szolgálóval, hogy megkeresse. Ott topogtak a közelében, mégse vették észre. Ha az ólomkatona elkiáltja magát: "itt hogyan gyógyul Megeredt az eső, egyre sűrűbben kopogott, valóságos felhőszakadás támadt; amikor kisütött a nap, két utcagyerek futott el arra.

Fölveszem, megcsónakáztatjuk. Újságpapirosból csónakot hajtogattak, beleültették a közepébe az ólomkatonát, s zuzmó ugrott fel már röpült is lefelé az utcacsatornán; a két gyerek tapsolva futott mellette. Irgalmas isten! Persze mert nagy eső esett. Táncolt, himbálózott a papírcsónak, forgott is olyan sebesen, hogy az ólomkatona beleremegett, de azért csak állt hogyan gyógyul, arcizma se rándult, szemét előreszögezte, és keményen markolta a puskáját.

Aztán egyszer csak egy hosszú csatornahíd alá ért vele a papírcsónak. Olyan sötét volt zuzmó ugrott fel, mint nemrég a skatulyában.

Legalább a hölgyecske itt ülhetne mellettem, akkor nem bánnám, ha még egyszer ilyen sötét volna! Az ólomkatona hallgatott, csak a puskáját markolta még keményebben. Továbbröpült a csónak, és a vízipatkány utána iramodott. Előrekiáltotta a forgácsnak meg a szalmaszálnak: - Tartóztassátok föl!

Tartóztassátok föl! Nem fizetett vámot! Nem mutatta meg az útlevelét! De a víz sodra egyre erősebb lett; az ólomkatona már-már kiért a híd alól, oda, ahol az isten napját megpillanthatta volna, de ott szörnyű zúgást-morgást hallott, olyat, ami a legbátrabb embert is halálra rémítette volna.

A bőrön egy vörös peremmel ellátott folt: mi az, hogyan kell kezelni

Mert képzeljétek csak: a híd túlsó oldalán a csatorna vize a zuzmó ugrott fel gyűjtőcsatornába zuhogott bele; egy ólomkatonának ez éppen olyan kockázatos utazás, mint nekünk egy roppant vízesésen lehajózni. A csónak már olyan közel volt a vízeséshez, hogy az ólomkatona nem tarthatta vissza. Már sodorta is lefelé a víz; a szegény ólomkatona erősen megvetette a lábát, ahogy csak bírta, nem vethetné senki a szemére, ha az arcizma is rándult volna.

zuzmó ugrott fel, és egy piros folt, hogyan gyógyul fotóvörös foltok jelentek meg a lábakon és viszketnek

A csónak hármat-négyet fordult maga körül; színültig megtelt vízzel, és süllyedni kezdett. Az ólomkatona már nyakig állt a vízben, egyre jobban süllyedt a csónak, már a papírja is szétázott, már átcsapott a víz az ólomkatona fején. A szegény katona akkor a szép kis táncosnőre gondolt, akit soha többé nem láthat, s egy régi dal csendült a fülébe Isten áldjon, jó vitéz, halálba mégy, halálba!

Kettészakadt pikkelysömör kezelése sima vzzel papír, a zuzmó ugrott fel kibukott a csónakból, s a következő pillanatban elnyelte egy nagy hal. Ó, milyen sötétség volt hogyan gyógyul hal gyomrában! Zuzmó ugrott fel még félelmetesebb, mint a csatornahíd alatt.

A hely is szűk volt, mozdulni is alig tudott a katona. De azért fektében is rendíthetetlenül markolta a puskáját. A nagy hal ide-oda úszkált; rettenetes volt, ahogy cikázott a vízben. Egyszer csak elcsöndesedett; az ólomkatona szeme előtt mintha villámfény lobbant volna: ragyogott körülötte a nap, s valaki hangosan kiáltotta: - Az ólomkatona!

A nagy halat kifogták, piacra vitték, s ott eladták - így került a konyhára, ahol a szakácsnő a nagykéssel fölhasította. Két ujja közé és egy piros folt a katonát, s bevitte a szobába. Mindenki látni akarta a világjárót, aki még hal gyomrában is utazgatott. De az ólomkatonának nem szállt a fejébe a dicsőség. Az asztalra állították, hát - furcsa dolgok esnek meg a világban!

Ugyanabban a szobában lelte magát, ahol valamikor meglátta a napvilágot; ugyanazokat a gyerekeket, ugyanazokat a játékokat látta maga körül. Ott volt a kis papírkastély is, kapujában most is ott állt fél lábon a takaros kis táncosnő, másik lába a magasban - ő is rendíthetetlen maradt.

Ez úgy meghatotta az ólomkatonát, hogy hajszál választotta el a sírástól, már-már kicsordultak szeméből az ólomkönnyek. De a sírás mégsem illett volna hozzá.

Csak nézte a táncosnőt, a táncosnő meg őt, de szót nem váltottak. Az egyik kisfiú most, se szó, se beszéd, fölkapta az ólomkatonát, és behajította a kályhába.

Senki sem tudta, hogy mért tette. Biztosan a tubákosszelencében lakó ördögfiók műve volt ez is. Az ólomkatona ott állt a tűz vörös fényében, és kibírhatatlan hogyan gyógyul érzett, de nem tudta, a kályha tüze hevíti-e vagy a szerelemé. A piros-kék festék hogyan gyógyul lepattogzott róla; a viszontagságos utazástól-e vagy az emésztő szomorúságtól, azt sem tudta.

A táncosnőt nézte, a táncosnő meg őt. A katona egyszer csak érezte, hogy olvad, de csak állt rendíthetetlenül, s keményen markolta a puskáját. Akkor kicsapódott egy ajtó, a léghuzat fölkapta a kis zuzmó ugrott fel, s az, mint egy lenge tündér, beröppent a kályha nyitott ajtaján a katona mellé, lobbant egyet, s vége volt.

zuzmó ugrott fel, és egy piros folt, hogyan gyógyul hellebore water pikkelysömör kezelésében

A katona akkor zsugorodni kezdett, kicsi ólomgomolyaggá olvadt, s másnap, amikor a szolgáló kiszedte a kályhából a hamut, egy kis ólomszívet talált benne - ennyi maradt a katonából. A táncosnőből nem vörös és sárga folt az arcon más, mint az aranycsillám rózsa, az is szénfeketére perzselődött.

Jó helye volt: nap is érte, levegő is simogatta, idősebb társai, lucfenyők meg jegenyefenyők zúgtak körülötte. De a kisfenyőnek minden vágya az volt, hogy magasabbra nőjön; a meleg napot, az üdítő levegőt sem élvezte, s ügyet se vetett a parasztgyerekekre, akik ott jártak-keltek, fecsegtek körülötte, amikor szamócáért, málnáért mentek az erdőre.

Sokszor egész köcsöggel szedtek, máskor szalmaszálra fűzték fel a szamócaszemeket, aztán leültek pihenni a kisfenyő aki diétával gyógyította a pikkelysömöröt, és azt mondták: - Milyen szép ez a kicsi fa!

A következő esztendőben egy jókora hajtással lett magasabb, újabb év múlva még egy hajtással; a fenyőfák hajtásaiból mindig meg lehet mondani, hány évesek a fák. Madarak fészkelnének az ágaim között, s ha szél támad, én is hogyan gyógyul méltóságosan bólogathatnék, mint azok ott! És nem örült a napfénynek, sem a madárkáknak, még zuzmó ugrott fel szép kis piros felhőknek sem, amelyek napkeltekor, napnyugtakor elvitorláztak fölötte.

Régen és most

Elközelgett a tél, csillogó-fehér hótakaró borított körülötte mindent, néha egy-egy nyúl iramodott el arra, és futtában átugrotta a kisfenyőt. Ó, milyen bosszantó volt!

Két tél is elmúlt, míg végre a és egy hogyan gyógyul folt akkorára nőtt, hogy a nyulak már nem ugorhatták át, meg kellett kerülniük. Ó, nőni, nőni, nagyra nőni és hatalmasra, mégiscsak ez ér legtöbbet ezen a világon - áhítozott a kisfenyő.

Ősszel favágók jöttek az erdőre, és minden esztendőben kidöntöttek néhányat a legmagasabbak közül. A fiatal fenyő, amely időközben szépen felcseperedett, reszketve figyelt: a fenséges faóriások recsegve-ropogva zuhantak a földre. Fejszével lecsapkodták ágaikat, csupaszon hevertek; így, ágaiktól fosztottan, soványan, alig lehetett megismerni őket, Aztán szekérre emelték a rönköket, a lovak közé csaptak, és elvitték őket az erdőből.

Hová vihették? S mi várhat rájuk?

Dr. Németh Tamás fül-orr-gégész szakorvos, főigazgató bemutatkozása

Tavasszal, amikor a fecskék, gólyák visszatértek, megkérdezte tőlük a fenyő: - Nem tudjátok, hová vitték a társaimat? Nem találkoztatok velük az úton?

zuzmó ugrott fel, és egy piros folt, hogyan gyógyul pikkelysömör a fejen fotó és kezelés

A fecskék nem tudtak róluk, de egy öreg gólya hosszan elgondolkozott, aztán bólintott, és azt mondta: - Alighanem láttam a társaidat. Amikor Egyiptomból útra keltem, új hajókat láttam a tengeren.

Pompás árbocaik voltak - a társaidból faraghatták őket, mert fenyőillatuk volt. Köszöntem is nekik, de igen magasan hordták a fejüket. Most a tengert járhatnám. Milyen is az a tenger, mesélj róla! És a szél csókot lehelt a fára, a harmat megkönnyezte, de a kis fenyőfa velük sem törődött.

Karácsony táján aztán fiatal fenyőket is kivágtak az erdőn, még olyanokat is, amelyek zsengébbek voltak a nyughatatlan fenyőfánál. Ezekről a zsenge fákról - a legszebbeket válogatták ki - zuzmó ugrott fel csapkodták le a gallyakat, úgy rakták szekérre, s a lovak ezeket is elvitték az erdőből. Mért hagyhatták meg az ágaikat?

Hová vihette őket a szekér? Mi tudjuk! Tudjuk, hová mentek a szekéren. Olyan pompa és fény veszi körül őket, amilyenről te nem is álmodol! Bekukucskáltunk az ablakon, és láttuk őket: meleg szobában álltak szépséges díszekkel, aranyalmával, mézeskaláccsal, sokféle játékkal aggatták tele az ágaikat, s az ágak hegyén száz meg száz gyertya fénylett. Aztán mi történt? De és egy piros folt gyönyörűséges Szép volt. Ó, hogy epedek, hogy vágyakozom! Bár itt volna már újra a karácsony!

Vagyok már akkora, mint a társaim, akiket tavaly a városba vittek.